Bezár

i love SUZUKI

Bezár
Életmód

Vitara történelem

Idén 30 éves az egyik legkedveltebb Suzuki modell, és a népszerűségét tekintve még legalább kétszer ennyi van benne. A Vitara története nem egy fordulatos hollywoodi álom, sokkal inkább tudatos sikersztori.

A Suzuki a Vitarával együtt a kompakt SUV kategóriát is újraértelmezte. Az elsősorban keleti és európai piacra szánt autó ügyesen ötvözte a sportcélú haszonjármű és a városi kisautó legjobb tulajdonságait, ezzel pedig lefektette a hosszan tartó siker alapjait. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy ma már a negyedik generációs Vitara modellek gurulnak ki a gyárakból.

Erős kezdet: 1988

Az első generációs Vitara terephez illő vázszerkezettel, de a városi autókra jellemző méretekkel és fogyasztási tulajdonságokkal mutatkozott be, ráadásul a külső jegyei is egyértelművé tették, hogy egy nem mindennapi autóról van szó. Kétajtós kivitelben, zárt és ponyva tetős változatban, és négyajtós karosszériával is gyártották.



Tökéletesre csiszolva: 1998

Tíz évvel az első Vitara megjelenése után időszerű volt, hogy a tapasztalatok, visszajelzések, a technológiai fejlődés és a stílusirányzatok hatása egy második generációs, robusztusabb Vitarában öltsön formát. Az autó méretei jókorát nőttek, a fejlesztők az előd külső karakterjegyeit is finomították, de a korábbi, szögletes vonalak kissé legömbölyítve is egyből felismerhetővé tették a Vitarát. A különböző változatok között, a második generációs kínálatban ugyanúgy megmaradt a nyitott tetős verzió is.



Újjászületés: 2005

Alig telt el hét év a második generációs Vitara debütálása óta, az autóipar viszont akkorát fordult ebben az időszakban, amivel minden gyártónak lépést kellett tartania. A szinte teljesen megújult harmadik generáció 2005-ben került be a szalonokba, egyből elnyerte a vásárlók szívét. A formatervezők visszatértek a szögletes, markáns karosszériához, a mérnökök viszont egészen új alapokra helyezték a Vitara tulajdonságait. Megmaradt a strapabíró, terepekre tervezett alvázas felépítés, de a motort elfordítva, új elhelyezéssel építették az autóba, amihez egy felezős, zárható központi differenciállal ellátott hajtásrendszer csatlakozott. Az új, négyajtós Vitara négy és fél métere mellé egy rövidített tengelytávú, kétajtós karosszéria is a kínálatba került.



Ízig-vérig SUV: 2015

A negyedik generáció elérkezésére újabb 10 évet kellett várni, de a szakma már a 2014-es Párizsi Autószalonon is megismerkedhetett az új Vitarával. Kívül-belül jelentős újításokkal, innovatív technológiai megoldásokkal nem volt nehéz kiérdemelnie az elismerést. Ahogy kigurultak a gyártósorról a megújult Vitarák, már követte is őket a különleges, turbómotorral felszerelt Vitara S. Az utastér prémium szintet közelítő bőrborítást kapott, és a hűtőrács is sokkal komolyabb és decensebb megjelenést kölcsönzött a szabadidős autónak. A belső értékek egyértelműen a BoosterJet motorban csúcsosodtak ki: az 1,4 literes, 140 lóerős Vitara S tekintélyes nyomatékot, sportos vezetési élményt és gazdaságos fogyasztást hozott magával. Az új motorral a Vitara S 9,5 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, a végsebessége pedig 200 km/h. A változtatások tökéletesen kielégítették a vásárlók igényeit is: a Vitara 2016 óta máig a hazai eladási listák éllovasa.